Kedves Kollégák!
Bizonyára tudomásotokra jutott, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának kezdeményezésére licenc vizsgák, többek között neuroszonológiai licenc vizsga, kerülnek bevezetésre. A tervek szerint a jövőben neuroszonológiai vizsgálatokat csak az végezhet, aki neuroszonológiai licens vizsgával rendelkezik. Licenc vizsgát az tehet, aki 2 éves, az egyetemek által szervezett neuroszonológiai képzésben részt vesz, vagy igazolja, hogy 6 éves neuroszonológiai gyakorlattal rendelkezik. A 6 éves gyakorlat igazolására a Magyar Neuroszonológiai Társaság által kiállított jártassági igazolást elfogadják arra tekintettel, hogy annak vizsgakövetelményei lényegében megfeleltek a licence vizsga követelményeivel.
Ezért tisztelettel kérlek Benneteket, hogy a jártassági igazolásotok fénymásolatát legyetek szívesek elküldeni a megfelelő, hozzátok legközelebb eső egyetem szakképzési központjába. Jelenleg 3 egyetemünk akkreditált azon igazolás kiadására, hogy a jelölt neuroszonológiai licence vizsgát tehet.
Ezen szakképzési központok címe (írjátok rá: neuroszonológiai grémium):
Debreceni Egyetem, Szak- és Továbbképzési Központ, 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98.
A neuroszonológiai grémium elnöke: Dr. Oláh László
Semmelweiss Egyetem, Szak- és Továbbképzési Központ, Budapest, VIII. Balassa u.6.
A neuroszonológiai grémium elnöke: Prof. Dr. Bereczki Dániel
Pécsi Tudományegyetem, Szak- és Továbbképzési Központ, Pécs, Szigeti u.12.
A neuroszonológiai grémium elnöke: Dr. Szapáry László
A Magyar Neuroszonológiai Társaság azonban jelenleg nem rendelkezik teljes és mindenre kiterjedő nyilvántartással és elérhetőséggel a tekintetben, hogy kik szereztek korábban neuroszonológiai jártassági igazolást. Nem szeretnénk azonban, hogy az érintettek kimaradjanak az egyszerűsített neurosonológiai licence vizsga megszerzésének lehetősége alól. Kérünk, hogy a környezetében dolgozó érintett munkatársainknak figyelmét hívd fel erre a lehetőségre, hasonlóan az egyéb licence vizsgák megszerzésének lehetőségéről (pl. „Az agyérbetegségek specialistája” címmel rendelkezők „vascularis neurológus” licence vizsgájának lehetősége).
Üdvözlettel
dr. Németh László
a Magyar Neuroszonológiai Társaság elnöke
***
Tisztelt Kollégák!
Ez évtől kezdve a szakképzési folyamat részeként elindulnak a licencképzések is. Ilyen licencképzés többek között a vascularis neurológus, valamint a
neuroszonológiai képzés is. A licencképzés az egyetemek feladata lett, a vizsgáztatást pedig a Nemzeti Vizsgabizottság szervezi. Az egyetemeknek fizetendő képzési díjon túl, a rendeletben foglalt vizsgadíj 30.000 Ft lesz, amit a Nemzeti Vizsgabizottsághoz kell befizetni.
A vizsgára bocsátás feltétele az, hogy az egyetemek Dékáni Hivatalai kiadják a
licencképzés előírásainak teljesítéséről szóló abszolutoriumot, mely igazolja, hogy a jelölt teljesítette a licencképzéshez előírt szakgyakorlati időt és képzési tematikát.
A licencképzés térítéses képzés, a képzési díjat az egyetemek határozzák meg.
A 23/2012. (IX.14) EMMI rendelet 13.§. (2) bekezdésében megfogalmazott jogszabály átmeneti jelleggel lehetővé teszi azt, hogy az előírt kétéves képzési idő alól 2014. szeptemberéig mentesülhessenek azok, akik igazolják, hogy az előírt képzési idő háromszorosának megfelelő gyakorlati időt teljesítettek, illetve, hogy a szakmai társaságuk által kiadott jártassági tanúsítvány alapján olyan képzésben részesültek, melyek tematikája megfelel a licencképzés tematikájának. A Magyar Stroke Társaság 2002-től, a Magyar Neurosonologiai Társaság pedig 2004-től adott ki a Társaságok elismert szakembereinek a mellékelt két minta szerinti jártassági illetve képzési igazolást.
A jártassági igazolások
a vizsga alól nem mentesítenek, csak a letöltendő kétéves szakgyakorlati idő alól adnak felmentést, amennyiben az
igazolások az érintett orvosképző egyetemek dékáni hivatalaiba legkésőbb 2014. május végéig megérkeznek. A licencvizsgára bocsátás egyik feltétele ugyanis az egyetemek részéről az
abszolutorium kiadása, melyben az egyetem igazolja a vizsgára bocsáthatóságot.
A vizsgát a következő hónapokban a Nemzeti Vizsgabizottságok szervezik majd.
Kérjük, hogy aki licencvizsgát szeretne tenni, és a licencvizsgájához érvényesíteni szeretné a korábbi társasági igazolásait (lásd a mellékelt dokumentumot),
ezen igazolások fénymásolatát juttassa el a szakképzéséért felelős régió szerinti orvosegyetemének Dékáni Hivatalába a licencképzésért felelős munkatársaknak, és adja meg személyes adatait (Név, születési hely és idő, anyja neve, lakcíme, orvosi diploma száma és dátuma, kiállító egyetem; szakvizsgái, munkahelye neve, címe, email és telefon elérhetősége), valamint azt, hogy melyik licencvizsgára szeretne bejelentkezni. A borítékra irja rá, hogy
"IGAZOLÁSOK LICENCVIZSGÁHOZ".
Fontos a határidők betartása, mert aki lekésik, az a későbbiekben már nem kaphat mentességet a képzési idő letöltése alól és ilyen módon a képzési díj megfizetése alól sem (a licencképzés térítéses képzés, melyért az egyetemek képzési díjat számítanak fel!!!).
Üdvözlettel:
Dr. Bereczki Dániel
egyetemi tanár
a Magyar Stroke Társaság elnöke
Dr. Németh László
ov. főorvos
a Magyar Neuroszonológiai Társaság elnöke